Megjelent a Várhegyutca közönségkedvenc dala, a Madár! (Interjú) | Hangfoglalók #20
Folytatódik interjúsorozatunk, amelyben a Hangfoglaló Program nyertes produkcióival beszélgetünk. A zenekar énekesnőjével, Kozák Lilivel, illetve ütőhangszeres-menedzserével Németh Kristóffal beszélgettünk májusban megjelenő nagylemezük, egy sűrű fesztiválszezon és az aurevoir előtti Budapest Parkos fellépésre hangolódva.
Kezdjük onnan, hogy hogyan találtatok egymásra, hogyan álltatok össze?
Lili: A zenekar 2022 szeptemberében jött létre, eredetileg egyik gitárosunk, Áron sulis éves munkájaként. Hamar kiderült azonban, hogy a közös zenélés túlmutat egy iskolai projekten, és mindannyiunk számára világossá vált, hogy komolyabban szeretnénk együtt folytatni.
A zenekar története legalább annyira eklektikus, mint a zenénk: testvérek, unokatestvérek, osztálytársak és barátok különböző kapcsolódásokon keresztül találtak egymásra. Vid, a dobosunk például a tesóm. Milán az első Várhegy-próbán fogott először basszusgitárt, majd ő és Kristóf egy solymári Waldorf szólóesten zenélt együtt, akkor ismertük meg és hívtuk el az alkotótáborunkba. Kristóf azóta perkázik és menedzseli a zenekart.
Az első két évben Torda szobája adott otthont egy dobszerkónak, egy lagzit megszégyenítő erősítő-flottának és tíz gimnazistának - innen is csókoltatjuk a Molnár szülőket! :) Azóta is ide térünk vissza csapatépítésekre, közös ünneplésekre vagy koncert utáni pihenésekre. 2025 januárja óta saját próbatermünk van, amelyet a Koszmosz 936 és az Animas zenekarokkal közösen használunk. Azóta játszottunk mindenféle környezetben: pincében, kis színpadokon, nagyobb termekben, fesztiválokon, versenyeken és showcase-eken is, és most jön csak a java...
Ahogy említetted, eklektikus a zenekar összetétele. 10 különböző személyiség, zenei háttér, ízlés – hogy működik nálatok a kreatív döntéshozatal? Ki miért felelős a zenekaron belül?
Lili: Igen, jól látod, a tíz ember személyisége nagyon eltér egymástól, pont emiatt olyan sokszínű az, amit csinálunk. Szoktunk együtt is írni számokat, de kisebb csoportokban is. Ha valakinek ötlete van, akár egy riff, akár egy szöveg dallammal, behozza azt és együtt felépítjük a számot. Áron zenekarvezetői és Kristóf menedzseri szerepén túl nincsenek konkrét felelősök a zenekaron belül, igyekszünk mindenről demokratikusan dönteni.
A hangzásotok egyszerre funkos, reggae-s, balkáni, népzenei, néhol rap- és blues-os alapú. Mi az a közös nevező, ami ezt a sokszínűséget egységessé teszi? Mennyire törekedtek arra, hogy ez valamiféle keretben valósuljon meg, és mennyire engeditek, hogy spontán, ösztönösen vigyen benneteket a flow ezen a téren?
Kristóf: Mind a 10-en különböző forrásokból merítünk inspirációkat, mások a személyes zenei hőseink, de persze vannak alapból is átfedések. A próbateremben ezek a hatások találkoznak, és egymásra reagálva formálódik az a közös zenei világ, amit együtt hozunk létre.
A balkáni és népzenei elemekre térve, ezek milyen szerepet játszanak a személyes és alkotói identitásotokban?
Lili: Több tagunk számára sokat jelent a népzene, előfordulnak népzenészek is a családokban. Én személy szerint nagyon szeretem a népzenét, népi énekeltem is, Erdélyben is jópárszor jártam. Nagyon szeretem behozni szövegeinkbe a népi stílusjegyeket, de persze csak azon a szinten ,hogy az ne váljon erőltetetté, valamint a dallamformálásnál is szeretek népzenei megoldásokat használni.
Kristóf: Én korábban ódzkodtam attól, hogy népzenét dolgozzak át, használjak fel. Pont azért, mert rengeteg olyan példát láthatunk/hallhatunk, ahol a népzene nem egy továbbörökített, de saját zenét inspiráló motívum, hanem egyfajta megúszós húzás a kreativitás és a dalszerzői kvalitás hiányában. Ez egy ingoványos terep, hogy ízlésesen és eredetinek hasson a mű, ne a népzene megerőszakolásának. Nálunk szerencsére ezen nem stresszeltem soha, és többen kívülről is kiemelték, hogy szépen nyúlunk ezekhez a motívumokhoz.
Noha nem jártam még a koncerteteken, azt olvastam rólatok, hogy igazi koncertzenekar vagytok. Mit jelent számotokra az élőzene? Van olyan dalotok, ami stúdióban született, de a színpadon lett önmaga, ott vált igazán teljessé?
Lili: A mi zenekarunknak az élőzene a minden. Sokáig nem tudott minket online hallgatni a közönség, emiatt a koncertjeinken tudtuk nekik megmutatni az új ötleteinket. Azért is fontos számunkra, mert dalaink mindig formálódnak, sokszor egy koncert közben is változik kicsit a szám összetétele. Az első kislemezünkön lévő dalok fele például a 3 éves kezdet óta formálódott véglegesre.
Az első nagylemezünkön van az első olyan szám, amit még nem játszottunk előtte koncerten, hamarabb lett stúdióban felvéve, mint élőben kipróbálva. Ezt a számot először lemezbemutatónkon fogjuk játszani május 15-én a Magyar Zene Házában.
Kristóf: Ezen a számon egyébként Borbély Mihály jazz- és népzenész tárogatózik, ami önmagában is megtiszteltetés, de élőben is játszik majd velünk a lemezbemutatón. A másik vendégünk egyelőre maradjon meglepetés...
A közösségépítés a zenekarok, előadók esetében kulcsfontosságú stratégiai kérdés manapság, de valahogy ez nálatok inkább egy organikus folyamatnak tűnik, legalábbis kívülről. Szerintetek mi a titka annak, hogy a közönségetek nemcsak passzív hallgatókból áll, hanem aktív, szupportív közösséggé érett/érik?
Kristóf: Szerencsések vagyunk, hogy nálunk nem kell külön erőlködni azon, hogy azt mutassuk, hogy közösséget építünk – ez a kezdetektől természetesen kíséri a zenekar életét. Ahogy korábban is említettük, sok iskolai és rokoni kapcsolódás van közöttünk, ami eleve egy erős alapot adott. Emellett külön szerencse, hogy ebből a baráti közegből egy teljes stáb nőtt ki körülöttünk, akik velünk együtt fejlődnek és támogatják a munkánkat. Itt van például Balázs, a hangtechnikusunk, a sofőrjeink és roadjaink – Csongor, Gergő és Levi –, valamint Milán, aki a fénytechnikáért felel.
Talán ezért is jön természetesen a tartalomgyártás, gyakorlatilag a barátainkkal kommunikálunk. A legközelebbi barátai körrel vannak chat-csoportjaink, ahol tartjuk a kapcsolatot, hülyülünk és persze ők tudnak először a zenekar körüli fejleményekről.
A „Várhegyutca” fogalom egyszerre több jelentést hordoz: egyrészt fontos a helyszín, ahol megszületett a varázs, vagy a zenekar neve. Ugyanúgy a közösséget jelöli az is, ami életben tartja a Várhegyutca világát – és ami legalább annyira elemi része a koncerteknek is. Sokszor mondjuk a srácoknak, hogy egy Várhegyutca-koncert nagyjából fele részben a zenekar teljesítménye, a másik fele pedig az ő energiájuk: a támogatásuk, a bulizásuk, a táncuk és a csillogó szemek a közönségben.
Manapság a gyorsélmények és rövid formátumok sokat elvesznek az emberek figyelméből, ti mégis dolgoztok nagyobb ívű, hosszabb dalokkal is. Gondolkoztok rövidebb számok írásán?
Lili: Sokáig járkált a fejünkben, hogy a számainkat le kellene rövidíteni, hiszen manapság teljes fokuszáltsággal az emberek zöme nem képes meghallgatni egy 7 perces számot. Több dalt is megpróbáltunk egy bizonyos időkeretbe szűkíteni, de mostanra ezt a missziót elhagytuk. Olyan változatos tud lenni egy-egy hosszú számunk, hogy én nehezen tudom megunni őket. Valamint arra törekszünk, hogy a dalok minket tükrözzenek, kerek egészek legyenek, és szerintem ez szerintem 2-3 perc alatt nehezen valósul meg. A most megjelent Madár sem egy szokványos szerkezetű, „ipari sztenderd” hosszúságú dal, de úgy érzem, így lett komplex. Sőt, lesz ennél is hosszabb dalunk is a lemezen.
HALLGASD MEG A VÁRHEGYUTCA LEGÚJABB SZÁMÁT ERRE A LINKRE KATTINTVA!
Mennyire könnyű vagy nehéz összetartani a csapatot, illetve hvigyáztok magatokra mentálisan – egyénileg és zenekarként?
Lili: A mentális egészség szerintem nagyon fontos egy ilyen projektben. Ez lesz az első nyarunk, amikor erre kifejezetten figyelni szeretnénk. Fontos, hogy senki ne érezze kizsigerelve magát, mindannyian élvezni szeretnénk és élvezzük is a zenélést. A legjobb megoldás talán az, ha mindig örömmel játszunk. Persze, mindenkinek van nehezebb napja, hete, hónapja. Ilyenkor igyekszünk különösen figyelni a másikra, de gyakran ezekben a nehezebb időszakokban születnek a legjobb, legszebb ötletek. Zenekari szinten tartottunk többször csapatépítőt, relaxációt, valamint a közös elvonulós alkotófolyamat is egy megnyugtató és összetartó kezdeményezés.
Kristóf: Mindig büszkeséggel tölt el, amikor zenészek, menedzserek kérdezik, hogy hogy bírunk ennyien összeszervezni egy próbát? Ez 5-6 emberrel is baromi nehéz, Rengeteget fejlődtünk csapatszinten és egyénileg is, néha áldozatok árán, de sikerül minden héten összehozni a próbát. Nagyon becsülöm a srácokat, hogy gimi vége, egyetem mellett így helyt állnak folyamatosan. Pont olyan fázisban vagyunk, hogy most lehet igazán megnyomni és beírni magunkat a köztudatba, figyelve arra, hogy ez ne menjen a közös zenélés imádatának kárára, hiszen onnan ered a banda minden varázsa. Amit nagyon szeretek, hogy ha van is feszültség, azt ott és akkor a teremben ki is adjuk, kiordibáljuk adott esetben, és nem lappang bennünk, nem hurcoljuk magunkban zsörtölődve. És amilyen intenzív olykor egy ilyen, annyira hamar meg is tudjuk beszélni a megoldást. Ameddig úgy vagyunk a próbákkal, hogy végre zenélhetünk együtt, és látszik, hogy nem nyűg, hanem feltöltődés minden ilyen alkalom, én nem aggódom.
Mi az az érték vagy attitűd, amit a közös működésből át tudtatok vinni az életetek más területeire? Mi mindent képvisel számotokra a Várhegyutca?
Lili: A 10 emberrel való együtt dolgozás nagyon sok türelmet, empátiát, kitartást és alázatot igényel. Ezt mind-mind át tudjuk ültetni a saját személyes életünkbe is.
Kristóf: Bár köztem és legfiatalabb játékosunk, Vid közt 8 év van, minden egyes Várhegyes társamtól folyamatosan tanulok. Van ezekbnen a fiatalokban és a környezetükben élőkben egy olyan tiszta nyitottság és odaadás, hogy mindig otthon érzi köztük magát az ember. Gondolok itt a tagok otthonának légkörére, amit afterek alkalmával volt szerencsém megtapasztalni, vagy arra, ahogy embertársaikhoz és általában a világhoz viszonyulnak. Szerintem ezzel is magyarázható az az organikus közösségépítés, amiről korábban beszéltünk. Én másfél éve csatlakoztam a zenekarhoz, és már az első közös alkotótáborunk alatt megfogalmazódott bennem, hogy hazatértem. Ezt kerestem a zenében, barátságban és a színpad melletti karrierben is.
Mit jelent számotokra az, hogy bekerültetek a Hangfoglaló Induló Előadói Programjába? Miben tud ez segíteni nektek a következő időszakban, illetve mi mindent láthatunk tőletek legközelebb?
Kristóf: Amikor megtudtuk, hogy megkaptuk a Hangfoglaló Program támogatását, éppen egy nagyon sűrű időszakon voltunk túl. Egyrészt készültünk a program meghallgatására, közben a NagyElőadón is szerepeltünk, továbbá felléptünk a Veszprémi Music Hungary Showcase-en. Pont annak másnapján derült ki, hogy mi is bekerültünk a programba. Irgalmatlanul büszke voltam és vagyok a srácokra, és abban a pár napban több fronton is visszaigazolódott, hogy az az odaadás, fókuszáltság és munka, amit a zenekarba teszünk, szakmai szemek előtt is meghozta gyümölcsét. Nemcsak a közönség jön el a koncertjeinkre és szereti a zenénket, hanem a zeneipar fontos szereplői is azt mondják, hogy érdemes teret és támogatást adni annak, amit csinálunk.
A Hangfoglaló Program nagy segítség abban, hogy elkészíthessük az első nagylemezünket és később klippeket is készíthessünk a dalokhoz. Emellett egy ilyen soktagú csapat mozgatása logisztikailag sem egyszerű vagy olcsó, így a program abban is rengeteget segít, hogy el tudjunk jutni koncertekre és fesztiválokra.
INSTAGRAM | SPOTIFY | FACEBOOK
A #Hangfoglalók interjúsorozat korábbi részei ide kattintva olvashatók.
Hasonló cikkek
